Cégünkről

Izotóp Intézet idővonal

Az Országos Atomenergia Bizottság által 1959-ben alapított, később a Magyar Tudományos Akadémiához került Izotóp Intézet 1964-ben kezdett el radioaktív izotópokat gyártani. Az azóta eltelt időben Magyarország legfontosabb radioizotóp alkalmazásokkal kapcsolatos kutató, fejlesztő és gyártó központjává vált. 1993-tól az anyaintézményből a radiogyógyszer, immunoassay, molekuláris biológia és sugártechnika szakmai ágak mint Izotóp Intézet Kft. működnek tovább.

Jövőképünk

Cégünk tudatában van élenjáró szerepének és társadalmi felelősségének az izotópos tevékenység területén.

Eddigi működésünk során megszerzett szellemi tőkénkre és technológiai bázisunkra alapozva képesek vagyunk arra, hogy profiljainkat a kor társadalmi, gazdasági kihívásainak megfelelően fejlesszük, alakítsuk.

Célunk, hogy kiegyensúlyozott, stabil, jövedelmező működés révén, a belföldi vezető pozíció megtartása mellett, nemzetközileg is elismert középvállalkozásként tekintélyünk tovább növekedjék.

Minimalizáljuk a környezeti terhelésünket

  • Cégünk arra törekszik, hogy az általunk gyártott termékek és a gyártás során keletkező melléktermékek ne legyenek káros hatással a természetre.
  • A keletkező melléktermékek esetében a környezetbe jutást minden áron megakadályozzuk szigorú szelektív gyűjtéssel, folyamatosan fejlesztett szűrési, szeparálási eljárásainkkal.
  • ISO 14001 környezetirányítási rendszert működtetünk, melyben kiemelt szerepet kap a természeti erőforrások megóvása, a szennyezések és kockázatok csökkentése, a dolgozók és a környéken élők egészségének megőrzése.

Értékeink

Környezettudatos vállalkozásként megkülönböztetett figyelmet fordítunk a környezet biztonságára, elkötelezettek vagyunk a törvényesség és az etikus üzleti magatartás, valamint a hiteles külső-belső szakmai és társadalmi kommunikáció iránt.

Üzleti kapcsolatainkban korrekt, kölcsönösen előnyös együttműködésre törekszünk, munkánkat megoldás-orientált, partnerközpontú szemlélet jellemzi.

Messzemenően építünk munkatársaink magas szintű, speciális szaktudására, kompetenciájára és elkötelezettségére, ismereteik, készségeik továbbfejlesztését támogatjuk.

Az Izotóp Intézet Kft. évről évre tripla arany A, azaz kiváló hitelképességű és pénzügyileg stabil tanúsítványt kap a Dun & Bradstreet csoporttól, mely Európa egyik vezető üzleti információszolgáltatója és minősítője.

Cégünk Magyarország egyik legmegbízhatóbb vállalkozásai közé tartozik.

Társadalmi felelősségvállalásunk

Az Izotóp Intézetnél tudjuk, hogy nemcsak a munkánkért, hanem a környezetünkért és a társadalmunkért is felelősek vagyunk.

Ez nemcsak a környezetterhelésünk minimálisra csökkentésében nyilvánul meg, olyan szervezeteket és egyesületeket is támogatunk, melyek kapcsolódnak a tevékenységünkhöz és fontos célért küzdenek.

Támogatunk:

  • sajátos nevelési igényű gyermek fejlesztését és oktatását támogató szervezeteket
  • egyetemeket, kutatóintézeteket, diákszervezeteket, szimpóziumokat
  • sportolókat és sportegyesületeket, legyen szó fociról, kézilabdáról vagy paralimpiai sportolókról.

Ezek mellett fontosnak tartjuk a súlyos betegek gyógyítását, életminőségük javítását is, ezért a betegségek felismeréséhez, a gyógyításhoz, a kutatásokhoz korszerű anyagokat és módszereket biztosítunk a szakemberek számára.

Ahogyan az elkötelezett és kimagasló szaktudással rendelkező kollégáink esetében is arra törekszünk, hogy megbecsüljük őket. Magas szintű egészségügyi ellátást, továbbképzéseket biztosítunk számukra, családi napokat, közös kirándulásokat és futóversenyeket szervezünk, hogy családként kötődjünk egymáshoz.

Alapadatok

Cím: 1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 29-33.

Alapítás éve: 1993

Jegyzett tőke: 480 millió Ft

Alkalmazottak száma: 200 fő

Tulajdonosok:

Adószám: 10807262-2-43

EU-adószám: HU10807262

Termékek és szolgáltatások

Kapcsolat

Hírek és események

Cégbemutató film

Archív felvételeken az Izotóp Intézet

Magyar Filmhíradó 1961. február

Forrás és további részletek: filmhiradokonline.hu

Magyar Filmhíradó 1966. március

Forrás és tovább részletek: filmhiradokonline.hu

A sütik segítenek a szolgáltatás kézbesítésében. A szolgáltatás használatával elfogadod a sütik használatát. További információ

Happy Easter!