Cím: 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33. * Tel.: (36-1) 395-9081 * E-mail:
EN English ES Español JP Japanese RU Russian
  • A- A A+

  • Hírek, Események

     


    20. évforduló

    2013. április 26-án az Izotóp Intézet Kft. 20 éves fennállása alkalmából jubileumi ünnepséget szervezett belföldi és külföldi vevői, stratégiai partnerei számára. A szimpózium közel 200 fő részvételével sikeresen lezajlott, melyről az alábbi képek is tudósítanak:


    A cég munkatársai 2013. január 7-én emlékeztek meg a Kft működésének 20. évfordulójáról. A házi ünnepségen Lakatos Mihály ügyvezető igazgató elevenítette fel a húsz év jelentősebb momentumait, az elért eredményeket. Dr. Zsinka László a cég alapító ügyvezetője a kezdetekről tájékoztatta a munkatársakat. Az ünnepi torta elfogyasztása előtt a cég alapítása óta a máig is itt dolgozók emléklapot vehettek át. 

                      


     

    Közmeghallgatás

    A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség közmeghallgatást tartott 2012. augusztus 22-én a MOM Kulturális Központban az Izotóp Intézet Kft tevékenységével összefüggően. A hatóság korábban teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálatra kötelezte az egységes környezethasználati engedély megszerzése érdekében a vállalkozást. A kérelmet és a teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálati dokumentációt a Kft 2012. július 28-án benyújtotta a Felügyelőségre. Az eljárás keretében került sor a közmeghallgatásra. A közmeghallgatást a hatóság a Főváros XI. és XII. kerületeiben, Budaörsön és Budakeszin hirdette ki az illetékes önkormányzatoknál. 


    Kongresszusok, kiállítások

    Az Izotóp Intézet Kft. rendszeresen részt vesz jelentős hazai és nemzetközi szakmai rendezvényeken és kiállításokon. 

    Arab Health 2013

    A cég 2013. január 28–31. között első alkalommal vesz részt Dubai-ban az Arab Health rendezvényen. Ázsia legnagyobb egészségügyi szakvására 47.815 m2 területen mutatja be a térségnek kínált termékeket, szolgáltatásokat. A szervezők előzetesen 83 ezer fő látogatóra és több, mint 3000 kiállítóra számítanak 63 országból. A kiállítás mellett 500 külföldi előadó közreműködésével nagyszabású konferenciákat is szerveznek. 

    EANM 2012 Kongresszus és kiállítás

    Jelentős jubileumhoz érkezett az Európai Egészségügyi Nukleáris Társaság. Milánóban 25. éves kongresszusát tartotta 2012. október 27–31. között. A nukleáris medicina egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a gyógyításban. Hatalmas fejlődést biztosított a diagnosztikában és a terápiában. A rendezvényen nagy aktivitással vettek részt az Izotóp Intézet Kft munkatársai is. Az Izotóp standon megállás nélkül folytak a tárgyalások. 

    MEDICA 2012 Szakkiállítás

    2012. november 14–17. között Düsseldorf várta a legnagyobb európai egészségügyi szakvásár látogatóit. A 130 ezer látogató 4554 kiállító termékeivel, szolgáltatásaival ismerkedhetett meg. A 64 országból érkezet kiállító között volt – hagyományosan – az Izotóp Intézet Kft is. A cég képviselői számos két- és többoldalú megbeszélést folytattak jelenlegi és remény szerint jövőbeli partnereikkel. Az érdeklődés nagyságát mutatta, hogy Ázsiából, Afrikából, Baltikumból és természetesen Európából is felkeresték a szakemberek a cég munkatársait. 

    Izotop stand - MEDICA 2012

    2013-ban a következő kiállításokon vesz részt az Izotóp Intézet Kft.:

       
    BELFÖLDI RENDEZVÉNYEK      
         
      (Eger, 2013. március 20-22.)    
           
         
      (Siófok, 2013. április 5-7.)    
           
         
      (Szeged, 2013. május 29-30.)    
           
           
         
      (Pécs, 2013. június 30. – július 2.)    
           
           
           
           
    KÜLFÖLDI RENDEZVÉNYEK
           
      (Brüsszel, Belgium, 2013. január 24-25.)    
           
     Izotop stand - EANM 2011  

    (Dubai, Egyesült Arab Emirátusok, 2013. január 28-31.)

       
           
     
      (Bad Soden, Németország 2013. szeptember 26-27.)    
           
     
      (Lyon, Franciaország, 2013. október 19-23.)    
           
     
      (Shanghai, Kína, 2013. november 5-8.)    
           
         
      (Düsseldorf, Németország, 2013. november 20-23.)     
           
           
    BELFÖLDI RÉSZVÉTELEK 2012-BEN  
     
    • XII. Gasztroenterológiai Továbbképző Konferencia
      (Budapest, Ramada Aquaworld Hotel, 2012. február 16-18.)    
    Izotop stand - Genetikai Kongresszus 2011  

    •  Straub Napok

    (Szeged, 2012. május 23-24.)

     

           
       
    KÜLFÖLDI RÉSZVÉTELEK 2012-BEN      
           
           
    Izotop stand - Bad Soden 2011

    (Heidelberg, Németország, 2012. szeptermber 9-13.) 

       
           
         
      (Milánó, Olaszország, 2012. október 27-31.)    
           
    Izotop stand - Medica
    • MEDICA 2012 International Trade Fair, World Forum for Medicine

    (Düsseldorf, Németország, 2012. november 14-17.) 

       
           

    Honlaptérkép
    A weboldallal (www.izotop.hu) kapcsolatos észrevételeit a következõ címre küldje: webmaster@izotop.hu